A 8 Órai Újság tudósítása Rajnay Károly nagyváradi katonai parancsnokról, az 1940-es második bécsi döntés utáni tevékenységéről:

„A nagyváradi modern legenda a Láthatatlan Tábornokról szól. Nem sokan ismerik személyesen, legtöbben csak a legenda egyes fejezeteit ismételgetik, hozzátesznek, elvesznek belőle, úgy, ahogy ez minden vidéki városban történni szokott. Azt mondják róla: ’erőskezű…’, ’jó ember…’ Ökle úgy sújt, mint a pöröly, de a szíve a viasznál is lágyabb. Korán reggel, amikor még alig ébredezik ez a bohém, későn kelő város, a tábornok kocsija már a városháza felé suhan, ahonnan csak késő éjszaka tér vissza. A tábornok társadalmi életet nem él, vendéglőkben nem látni, kávéházban egyszer sem volt, a híres váradi klubbokat is legfeljebb hallomásból ismeri. Meghívást senkitől sem fogad el. Csak hivatalosan tárgyal és főleg: röviden. Így keletkezett körülötte a legenda. Huszonkét év alatt a váradiak máshoz szoktak. A hasonló hatáskörű emberek még magánéletüket is a legnagyobb nyilvánosság előtt élték, olyankor vonultak végig a városon, amikor legnagyobb volt a forgalom [… Első este bankettot rendeztek tiszteletére. Nem jelent meg. Másnap tíz vacsorameghívást kapott. Mindet visszautasította. Helyi kiskirályok órákat várakoztak hivatali előszobájában. A tábornok szegény menekülteket fogadott. Ebédidőben munkáscsaládokat látogatott meg. Vacsora helyett rendeleteket fogalmazott. Minden éjszaka a városháza kivilágított ablakai hajnalig bámulták a Körös vizét, mert a tábornok még nem fejezte be a napi munkáját. Munkatársait maga válogatta össze. […] Nemsokára megkezdték olyan középületek építését, amelyhez még 1917-ben fogtak hozzá. Munkások jelentek meg az állásokon. […] A Láthatatlan Tábornok elhelyezte a nagyváradi munkanélküliek kétharmad részét. […] A tábornok kezdeményezésére üzembe helyezik a gyárakat. Percek alatt eltűnt a baksis-szellem, amely huszonkét évig korlátlanul uralkodott a város felett. Eddig már ketten kerültek letartóztatásba, vagy negyvenen pedig a rendőrség őrizetébe azért, mert a városháza egyik tisztviselője olyan utazási igazolványokat helyezett el az aláírásra kerülő akták közé, amelyekről a tábornoknak előzetes tudomása nem volt. A munkabér-kérdéseket gyorsan és radikálisan intézte el. Nem nevez ki egyeztető bizottságokat, hanem magához rendeli az üzemtulajdonost és csendesen megkérdi: - Mondja kérem, dolgozna maga egy hétig 3 pengő 51 fillérért?... – Nem! – Akkor ennek a szerencsétlen asszonynak se fizessen ennyit, hanem legalábbis a négyszeresét. Nap-nap után több lesz a rendelet és kevesebb a probléma. A nagyváradiak csak azt látják, hogy nincs már drágaság, eltűnt a lakbéruzsora, emelkednek a munkabérek és olcsóbbodnak az iparcikkek. Fizetését és nyugdíját minden köztisztviselő és városi alkalmazott megkapja és [a] divattá lett besúgások, feljelentések elmúltak. Közben a Láthatatlan Tábornokról azt sem tudják, hogy alacsony, vagy magas, idős vagy fiatal, honnan került a város élére és meddig marad ott… Reméljük, hogy sokáig!”

http://gyujtemeny.vatera.hu/militaria/dokumentum/kemelharito_foispan_tabornok_elete_konyv_1651584809.html

Ki a Láthatatlan Tábornok?

A 20. század első felében katonatisztnek lenni nem csupán foglalkozást vagy élethivatást jelentett: a katonai rendfokozathoz társadalmi rang, sőt megbecsülés is társult. A vesztes világháború és annak következményei után Magyarországon nagyon sok katonatiszt a politikába is belekóstolt. Ilyen hadi- és politikai küzdelmekkel, dicsőséggel és vereségekkel együtt járó életpálya jutott osztályrészül Rajnay Károly tábornoknak is, aki katonai tanulmányai és csapattiszti szolgálata után végigharcolta az első világháborút. Későbbi kémelhárító beosztásai, majd katonai parancsnoki és főispáni tevékenysége során az események és életsorsok irányítójává vált: így a második bécsi döntéssel visszacsatolt Nagyváradon működött közre a város gazdasági és társadalmi életének átalakításában, később pedig politikai szerepvállalásával saját egyéni tragédiája is beteljesült.