A 8 Órai Újság
tudósítása Rajnay Károly nagyváradi katonai parancsnokról, az 1940-es második
bécsi döntés utáni tevékenységéről:
„A nagyváradi modern legenda a Láthatatlan
Tábornokról szól. Nem sokan ismerik személyesen, legtöbben csak a legenda
egyes fejezeteit ismételgetik, hozzátesznek, elvesznek belőle, úgy, ahogy ez
minden vidéki városban történni szokott. Azt mondják róla: ’erőskezű…’, ’jó
ember…’ Ökle úgy sújt, mint a pöröly, de a szíve a viasznál is lágyabb. Korán
reggel, amikor még alig ébredezik ez a bohém, későn kelő város, a tábornok
kocsija már a városháza felé suhan, ahonnan csak késő éjszaka tér vissza. A
tábornok társadalmi életet nem él, vendéglőkben nem látni, kávéházban egyszer
sem volt, a híres váradi klubbokat is legfeljebb hallomásból ismeri.
Meghívást senkitől sem fogad el. Csak hivatalosan tárgyal és főleg: röviden.
Így keletkezett körülötte a legenda. Huszonkét év alatt a váradiak máshoz szoktak. A hasonló hatáskörű emberek még magánéletüket is a legnagyobb
nyilvánosság előtt élték, olyankor vonultak végig a városon, amikor legnagyobb
volt a forgalom [… Első este bankettot rendeztek tiszteletére. Nem jelent meg.
Másnap tíz vacsorameghívást kapott. Mindet visszautasította. Helyi kiskirályok órákat várakoztak hivatali
előszobájában. A tábornok
szegény menekülteket fogadott. Ebédidőben
munkáscsaládokat látogatott meg. Vacsora helyett rendeleteket fogalmazott.
Minden éjszaka a városháza kivilágított ablakai hajnalig bámulták a Körös
vizét, mert a tábornok még nem fejezte be a napi munkáját. Munkatársait maga
válogatta össze. […] Nemsokára megkezdték olyan középületek
építését, amelyhez még 1917-ben fogtak hozzá. Munkások jelentek meg az
állásokon. […] A Láthatatlan Tábornok
elhelyezte a nagyváradi munkanélküliek kétharmad részét. […] A tábornok kezdeményezésére
üzembe helyezik a gyárakat. Percek alatt eltűnt a baksis-szellem, amely huszonkét évig korlátlanul
uralkodott a város felett. Eddig már ketten kerültek letartóztatásba, vagy
negyvenen pedig a rendőrség őrizetébe azért, mert a városháza egyik
tisztviselője olyan utazási igazolványokat helyezett el az aláírásra kerülő
akták közé, amelyekről a tábornoknak előzetes tudomása nem volt. A
munkabér-kérdéseket gyorsan és radikálisan intézte el. Nem nevez ki egyeztető
bizottságokat, hanem magához rendeli az üzemtulajdonost és csendesen megkérdi:
- Mondja kérem, dolgozna maga egy hétig 3 pengő 51 fillérért?... – Nem!
– Akkor ennek a szerencsétlen asszonynak se fizessen ennyit, hanem
legalábbis a négyszeresét. Nap-nap után több lesz a rendelet és kevesebb
a probléma. A nagyváradiak csak azt látják, hogy nincs már drágaság, eltűnt a
lakbéruzsora, emelkednek a munkabérek és olcsóbbodnak az iparcikkek. Fizetését és nyugdíját minden köztisztviselő
és városi alkalmazott megkapja és [a] divattá lett besúgások, feljelentések
elmúltak. Közben a Láthatatlan Tábornokról azt sem tudják, hogy alacsony, vagy
magas, idős vagy fiatal, honnan került a város élére és meddig marad ott…
Reméljük, hogy sokáig!”
