A 8 Órai Újság tudósítása Rajnay Károly nagyváradi katonai parancsnokról, az 1940-es második bécsi döntés utáni tevékenységéről:

„A nagyváradi modern legenda a Láthatatlan Tábornokról szól. Nem sokan ismerik személyesen, legtöbben csak a legenda egyes fejezeteit ismételgetik, hozzátesznek, elvesznek belőle, úgy, ahogy ez minden vidéki városban történni szokott. Azt mondják róla: ’erőskezű…’, ’jó ember…’ Ökle úgy sújt, mint a pöröly, de a szíve a viasznál is lágyabb. Korán reggel, amikor még alig ébredezik ez a bohém, későn kelő város, a tábornok kocsija már a városháza felé suhan, ahonnan csak késő éjszaka tér vissza. A tábornok társadalmi életet nem él, vendéglőkben nem látni, kávéházban egyszer sem volt, a híres váradi klubbokat is legfeljebb hallomásból ismeri. Meghívást senkitől sem fogad el. Csak hivatalosan tárgyal és főleg: röviden. Így keletkezett körülötte a legenda. Huszonkét év alatt a váradiak máshoz szoktak. A hasonló hatáskörű emberek még magánéletüket is a legnagyobb nyilvánosság előtt élték, olyankor vonultak végig a városon, amikor legnagyobb volt a forgalom [… Első este bankettot rendeztek tiszteletére. Nem jelent meg. Másnap tíz vacsorameghívást kapott. Mindet visszautasította. Helyi kiskirályok órákat várakoztak hivatali előszobájában. A tábornok szegény menekülteket fogadott. Ebédidőben munkáscsaládokat látogatott meg. Vacsora helyett rendeleteket fogalmazott. Minden éjszaka a városháza kivilágított ablakai hajnalig bámulták a Körös vizét, mert a tábornok még nem fejezte be a napi munkáját. Munkatársait maga válogatta össze. […] Nemsokára megkezdték olyan középületek építését, amelyhez még 1917-ben fogtak hozzá. Munkások jelentek meg az állásokon. […] A Láthatatlan Tábornok elhelyezte a nagyváradi munkanélküliek kétharmad részét. […] A tábornok kezdeményezésére üzembe helyezik a gyárakat. Percek alatt eltűnt a baksis-szellem, amely huszonkét évig korlátlanul uralkodott a város felett. Eddig már ketten kerültek letartóztatásba, vagy negyvenen pedig a rendőrség őrizetébe azért, mert a városháza egyik tisztviselője olyan utazási igazolványokat helyezett el az aláírásra kerülő akták közé, amelyekről a tábornoknak előzetes tudomása nem volt. A munkabér-kérdéseket gyorsan és radikálisan intézte el. Nem nevez ki egyeztető bizottságokat, hanem magához rendeli az üzemtulajdonost és csendesen megkérdi: - Mondja kérem, dolgozna maga egy hétig 3 pengő 51 fillérért?... – Nem! – Akkor ennek a szerencsétlen asszonynak se fizessen ennyit, hanem legalábbis a négyszeresét. Nap-nap után több lesz a rendelet és kevesebb a probléma. A nagyváradiak csak azt látják, hogy nincs már drágaság, eltűnt a lakbéruzsora, emelkednek a munkabérek és olcsóbbodnak az iparcikkek. Fizetését és nyugdíját minden köztisztviselő és városi alkalmazott megkapja és [a] divattá lett besúgások, feljelentések elmúltak. Közben a Láthatatlan Tábornokról azt sem tudják, hogy alacsony, vagy magas, idős vagy fiatal, honnan került a város élére és meddig marad ott… Reméljük, hogy sokáig!”